A visegrádi országok tudományos akadémiái évente egy-egy tudományterületen Ifjúsági Díjjal jutalmaznak 35 évesnél fiatalabb kutatókat a tudományos életben elért eredményeik, teljesítményük elismerésére. A nemzeti akadémiák javaslata alapján országonként egy-egy kutató részesül díjazásban.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium, mint támogató által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv útján meghirdetett pályázati felhívás elsődleges célja a hazai tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzése, a tudománykommunikáció és a nyílt tudomány hazai térnyerésének támogatása.
A Japan Society for the Promotion of Science posztdoktori ösztöndíjat hirdet. A Magyar Tudományos Akadémia hivatalos jelölőszervezetként egy kutatót javasolhat az ösztöndíjra. A felhívás minden tudományterületre vonatkozik.
Nemzetközi és hazai kutatási infrastruktúrák használatának támogatása
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett felhívás célja, hogy a kutatói mobilitás támogatása, a kutatási infrastruktúrák (KI) által nyújtott kutatási és mérési lehetőségek igénybevételének segítése.
Az ösztöndíj célja: kiemelkedő minőségű tudományos munka megírásának vagy azzal egyenértékű, kutatási témában létrehozott alkotás elkészítésének, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülésnek elősegítése. A pályázat valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban benyújtható. Az ösztöndíjra 45.
A Lendület Program célja a hazai fiatal kutatóbázis erősítése nemzetközi szinten is kimagasló teljesítményű kutatók és kiemelkedő fiatal tehetségek külföldről való hazahívásával, illetve itthon tartásával, és ezzel egyidejűleg a fiatal kutatók önállósodási törekvéseinek támogatása.
Az Európai Unió Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközének és Magyarország Kormányának támogatásával, vissza nem térítendő pályázati forrás felhasználásával zajlik jelentős értékű informatikai fejlesztés a Pécsi Tudományegyetemen (PTE). A napokban kezdődött meg a modern digitális eszközök szállítása és üzembehelyezése a PTE legtöbb telephelyére.
Az egyetem kiemelkedő szakmai munkát végző kutatási infrastruktúrái 2024. február 29-ig pályázhatnak a „Kiváló Kutatási Infrastruktúra” címre.
A Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj a hazai tudományos, gazdasági és kulturális élet legtehetségesebb fiatal szakembereinek, kutatóinak, művészeinek munkáját elősegítő és támogató ösztöndíj, amely külföldi kutatóhelyeken, alkotóműhelyekben kutatói, illetve művészeti munkában való részvételüket teszi lehetővé.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból meghirdetett pályázati felhívás céljai: a hazai és külföldi kutatóintézetek közötti mélyreható csere és együttműködés előmozdítása közös laboratóriumok – mint nyílt és befogadó tudományos kutatási kommunikációs platformok – létrehozásával, hosszú távú, stabil kutatási partnerségek kialakítása, a kutatási képességek közös fejlesztése, továbbá a globális tudományos kihívások kezelése.
A támogatási kérelmek (elektronikus) benyújtása a kitöltő program élesítésétől az alábbi határidőig lehetséges: 2025. július 18. 12:00
A projekt keretében az alábbi tématerületeken hozhatók létre közös laboratóriumok:
1. Élet- és egészségtudomány
2. Megújuló energia
A Felhívás keretén belül megvalósítandó célok:
• Meglévő laboratóriumi infrastruktúra korszerűsítése és fejlesztése,
• Közös kutatási terv kidolgozása a laboratóriumi infrastruktúrák használatával,
• Szakértői látogatások és rövid távú utazások,
• A projekt céljához kapcsolódó tudományos ismeretterjesztő rendezvények szervezése.
A projekt futamideje
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam minimum 24 - maximum 36 hónap.
A keretösszeg és az igényelhető támogatás mértéke
Rendelkezésre álló teljes pályázati keretösszeg: 200 millió forint
Támogatási kérelmenként az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: maximum 100 millió Ft
Bővebb információ: https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/nkfi-alap/magyar-kinai-labor-program-2025-126-hu-cn-labor/palyazati-felhivas
Pályázati szándék esetén kérem, keresse kar pályázati referensét!
A támogatási kérelem keretében az alábbi kutatói mobilitáshoz kapcsolódó tevékenységek támogathatóak:
• magyar fél képviseletében kiutazó minimum 5 fő kutató/hallgató Kínába történő egyszeri vagy többszöri utazása, kint tartózkodása
• egy, az együttműködés eredményeit bemutató nemzetközi rendezvény szervezése
A projekt futamideje
A projekt végrehajtására rendelkezésre álló időtartam pontosan 24 hónap.
A projektek megvalósítása 2025. szeptember 1. előtt nem kezdhető meg.
A keretösszeg és az igényelhető támogatás mértéke
Rendelkezésre álló teljes pályázati keretösszeg: 50 millió forint
Támogatási kérelmenként az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege: 10 millió Ft.
Pályázati szándék esetén kérem, keresse kari referensét!
Tématerületek:
Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj
Tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása
„STEM Akadémia” tehetséggondozó program megvalósítása
Szakkollégiumok tehetséggondozó programjainak támogatása
„Tehetségközelben” – komplex tehetséggondozó programok támogatása
Kérem, pályázati igényeikkel keressék a kari referenseket!